Keresés ebben a blogban

2009. június 29., hétfő

A világ nyolcadik csodája.

Állandóan szorongunk valamiért, pedig tudjuk jól, hogy vesszük az akadályokat, meg tudjuk csinálni, mégis bennünk van a kisördög.
Civilizált életünkben mindig meg kell felelnünk valaminek, vagy valakinek.
Vége a vizsgaidőszaknak. Többeknek sikerült már megoldanom a problámáját, amit a vizsga vagy megfelelés drukk vált ki belőlünk a mi kis csodabogyónkkal, a világ (szerintem) >nyolcadik csodájával.
Egy vevőm engedélyével most közzéteszem véleményét erről a csodáról:


Szia Kati,
ahogy ígértem összefoglalom a tapasztalataimat.

Kezdésnek az általad javasolt napi 1 szemes kúrát kezdtem el, hogy szoktassam magam hozzá. Ebben a fázisban az tűnt fel 3 nap után, hogy rendkívül nyugodtan alszom. Hamar elaludtam, és könnyen keltem, ami rám nem volt jellemző korábban.
Amikor rátértem a napi 2 szem szedésére, akkor nagyon fura érzéseim voltak. Nyugodt voltam és kiegyensúlyozottnak éreztem magam. Agyban rendkívül pörögtem az államvizsga gondolatától, ezt én úgy definiáltam magamban, hogy egy egészséges "verseny drukkot" azért átéltem, de belül teljesen nyugodtan viseltem a vizsga előtti fázist és a vizsganapot is.
Tényleg nehéz megfogalmazni az érzést, de megpróbálkozom vele: én az a fajta izgulós típus vagyok, aki ha ideges, izgul valami miatt, akkor hihetetlenül ver a szíve, tiszta ideg vagyok, nem lehet hozzám szólni, mert robbanok; rázom a lábam folyamatosan és nem tudok nyugton maradni: mozognom kell, valami olyan plusz fizikai cselekvést kell csinálnom (pl. futni, vagy elmosogatni), amit átlagos napokon nem biztos, hogy ennyire intenzíven tennék. Ezek most nem voltak! Teljesen a tanulásra koncentráltam, nagyon jól haladtam a napi beosztott tanulással. Ha valamelyik tétel nem ment, nem kezdtem el görcsölni, hogy "úristen, most mi lesz?", hanem teljesen higgadtan mentem tovább és másnap visszatértem rá. Tudtam "ésszel", hogy nem 100%-os a tudásom, de nem estem pánikba. Rendkívül jó érzés volt, hogy amikor szigorlatok előtt mindenki engem nyugtatott, most én voltam az, aki a csoporttársaihoz tudott szólni 1-2 biztató szót. Egész vizsga alatt valami rendkívüli belső nyugalmat éreztem, teljesen békében (vagy harmóniában?) voltam magammal, nem éreztem, hogy komplexusom lenne pedig okom lett volna rá ugyanis volt 2-3 tétel, amit nagyon nehezen dolgoztam fel, nem éreztem magaménak. Belehúztam, Murhpy. Tényleg nem hittem volna, hogy ilyen van. :-) Más helyzetekben ilyenkor lever a víz, pánik fog el és azt is elfelejtem, mi a nevem. Hihetetlen így visszagondolni rá, hogy mindössze annyi volt most, hogy megrántottam a vállam és elkezdtem kidolgozni a tételt. Azt a tételt, amivel úgy voltam, hogy szívesen elkerülném. Hálás vagyok Kati, hogy ajánlottad a terméket!


Szívesena jánlom Neked is, ha izgulós vagy és meg akarod óvni magad az ebből fakadó következményektől.
Bővebb információt itt találsz.

2009. június 27., szombat

Az örök fiatalság receptje

Nagyon figyelemre méltó könyv került a látókörömbe, dr. Batmanghelidj: A tested vízért kiált c. könyve.
Secc perc alatt ki is olvastam, igazán érdekes volt.
Egy teljesen új megközelítés az emberi szervezet működési mechanizmusáról, tudományos alapossággal megírva.
Az az érdekes, hogy minden nagy "felfedezés" pofon egyszerű alapokon nyugszik.
Mint ez is.
Egészség = víz ivás.
Nem üdítő, gyümölcslé, energia ital, kávé, tea, nyakló nélkül.
Víz, víz, víz és víz.
Idd meg a napi 3 liter vizedet és garantáltan milliónyi nyavalyától szabadulsz meg.
És amit én ehhez hozzáteszek, ha ez a víz még lúgos is, akkor megtaláltad az örök fiatalság receptjét.
Én már megtaláltam.
És te? Meddig keresed még?

2009. június 20., szombat

Stressz nélküli vizsga


Egy Kollégám jajdult fel 3 hete, hogy államvizsgára készül, tele a gatya, tiszta para az élete.
Ajánlottam neki a csodanövényünkből készült bogyót, próbálja meg.
Konzultált az orvosával (szívproblémái vannak), aki igent mondott rá és hajrá.
Elkezdte szedni.
Tegnap este kaptam a hírt, nem hogy csak átment a vizsgán, hanem 4-es lett.
Szerinted van összefüggés?

Ha Téged is érdekel, mi ez a bogyó, itt elolvashatod.

2009. június 10., szerda

Van élet ötveven túl?


Mi az hogy! Nekem most kezdődött igazán!
Születésnapomat úgy ünnepeltem, hogy megváltoztattam az életemet.
Minden szempontból, de főleg az életmódomat rúgtam fel.
Elegem volt abból, hogy azon gyötörjem magam, mi lesz, ha még több év eltelik és öregszem, nehezen fogok mozogni, segítségre fogok szorulni. Hát én ugyan nem!!!!
Valahogy éppen ekkor a kezembe került egy könyv, a ph egyensúlyról szólt. (mert ugye nincsenek véletlenek, na meg a vonzás törvénye...)
Más étek, más élet. Ennyi. Ilyen egyszerű. Megfogadtam.
Az alap, a lugosítás. 1 hónap alatt ÉSZREVÉTLENÜL és AKARATLANUL (ez nagyon fontos, hogy nem tervezetten!)10 kiló leugrott rólam. Szó szerint leugrott. Addig sem voltam elhízott, de most minden más, sokkal könnyebb, sokkal jobb. Én mindezt az evésemmel, IVÁSOMMAL oldottam meg. Mert ugye ph egyensúly megteremtése elképzelhetetln kellő mennyiségű és minőségű víz és zöldségek fogyasztása nélkül.
Ám ahogyan én étkezem, azt nem sokan vállalják be, ezért most tudok egy olyan megoldást ajánlani, amit azóta fedeztem fel. Ez pedig az ionizált lugos víz. Szerintem ezta vizet azonnal be kéne vezetni minden közintézményben. Nagyot lépnénk ezzel a társadalmunk egészségesebbé tételéhez.
Hogy mi is ez a víz? Az élet vize. Szó szerint.
De olvasd helyettem a nálam szakavatottabb ismertetőt, sok szeretettel ajánlom figyelmedbe.

2009. június 8., hétfő

Fotózás, zenehallgatás, evés - mi a közös bennük?

Szeretném megosztani egy mai élményemet és vele kapcsolatos gondolataimat.

Remélem mire a végére érek, érteni fogod, mi a címszavak közös többszöröse.

Ma délelőtt az egészséges életmódommal próbáltam előrukkolni Bátyámnál, aki amúgy jeles fotóművész és komoly zeneértő is.

(Ha ellátogatsz a honlapjára, erről megbizonyosodhatsz Magad is! http://www.fotovj.hu/ Remélem nem haragszik meg, hogy kéretlenül reklámozom. :))

Gondolom bajsza alatt elnyomott egy mosolyt, mikor olvasta lelkendezéseimet és udvariasan megköszönve szavaimat visszaírt, hogy ő nem szeretne lemondani az evés okozta élvezetekről és különben sincs ideje magával foglalkozni.

Kicsit melepődtem ezen a reakción és el is gondolkodtam rajta.

Az esti futásom közben is ezen rágódtam, amikor is megtaláltam a legjobb választ, ami persze soha nem akkor jut eszünkbe, amikor az éppen időszerű, hanem jóval utána, mint pl. most is.

Hát íme: művészien fotózni, zenét élvezettel hallgatni, enni gyönyörűséggel csak úgy lehet, ha mindenben a harmóniát keressük.

Ha a képben diszharmónia van, csúnyának nevezzük, ha a zene diszharmónikus, élvezhetetlen, nem hallgatjuk, ha az étkezésünk válik diszharmónikussá, tunyák, kövérek, alaktalanok leszünk.
Mire is gondolok? Enni úgy kell, hogy mindig minden egyensúlyban legyen. Mértékkel együnk husit, mellé sok sok zöldet rágjunk, néha a borocska is lecsúzhat, de ha mindig csak hús és bor és sör és süti, akkor mi marad az ünnepnapokra?
Bátyó is azt hitte, le akarom beszélni a jó falatokról, a finom borokról, holott erről szó sincs.

Arról szerettem volna meggyőzni, hogy az étkezésünkben és testünkkel való törődésünkben is ugyanolyan igényesnek kell lennünk, mint amikor exponálunk, vagy felteszünk egy lemezt.

Ha ezt nem így tesszük, megbomlik az egyensúly a lelkünkben és előbb utóbb boldogtalanok, betegek leszünk,

Ajánlom ezt a ma esti kis írásomat szeretett testvéremnek és Mindenkinek, aki komolyan gondolja az életét!

www.vitalland.hu/?hvk

2009. június 6., szombat

Kés nélkül - a biomágneses hullámok hátán


Még októberben kezdődött a sztori. A háziorvosom elküldött vizsgálatra, szerinte baj van a pajzsmirigyemmel. A szakorvos rosszallóan csóválta a fejét, hát ez tényleg nagy, műteni kéne.
Első ijedtségemben igent mondtam, így hát vizsgálatok vizsgálatokat követtek, végül kikötöttem a sebészeten, ahol közölték a műtét tervezett időpontját : május 26.
Azonban minden idegszálam tiltakozott ellenne. Lázasan böngésztem a netet, ki mit ír, ki mit ajánl.
Végül egy ismerősöm azt mondta: biomágneses rezonancia.
Mi is az? Itt elmagyarázzuk érthetően:
http://www.vitalland.hu/biorezonancia?hvk

Mondom, mindegy, nem fáj, kipróbálom. Most június van, a műtétet lemondtam, a dudor a nyakamon mintha kisebb lenne, de legalábbis nem nagyobb. Az én biomágneses kezelésem egy alternatív gyógyközpontban történt, de ezek a jótékony hullámok egy nagyszerű szerkezet segítségével már az otthonunkban is rendelkezésünkre állhatnak!!!!!!
Elképesztően nagy segítség lehet az egész családnak, 20 féle program a lazításhoz, az immunrendszer megerősítéséhez, a méregtelenítéshez, a gyermek egészséges fejlődésének segítségéhez és még sorolhatnám, mindez bogyók nélkül, a zsebben hordva, bármikor bekapcsolhatóan. Igazi áttörés, a 21.század egyik legjobb találmánya.
Sok szeretettel ajánlom.
http://www.vitalland.hu/bioharmonex?hvk



2009. június 4., csütörtök

Álom, álom, édes álom, ha elmarad

Stresszel teli világunkban sokaknak okoz problémát az álmatlanság.

Pedig a szervezet megfelelő mennyiségű és minőségű pihenése nélkülözhetetlen az egészség megőrzéséhez és az optimális teljesítőképességhez.

Szép álmokat, nyugodt, kiegyensúlyozott pihenést érhetünk el a természetes alapú, mellékhatásoktól mentes stressz-csökkentőkkel és alvásjavítókkal.

Ilyen nagyszerű természetes alvásjavító pl. a levendula, vagy a citromfű, de láss csodát, a szerveinhez eljutó ELEGENDŐ oxigén is.

Most az gondolod, hogy ez meg milyen badarság, hiszen az oxigén ott van a levegőben. Igen ám, de mennyi és milyen minőségű?! Hiszen ebben az agyonszennyezett világban jó, ha eléri a levegő oxigéntartalma a 20%-ot.

Az oxigén hiányára pedig a szervezet álmatlansággal, fáradékonysággal, levertséggel, rossz kedvvel, fejfájással reagál.

A jó hír az, hogy lehet ez ellen tenni.

Hogyan? Egy kíváló készítménnyel, amely stabilizált oxigénmolekulákat tartlamaz forrásvízben és az emésztési folyamat során kerül a szervezetbe.
Ha bővebb információt kér róla, szívesen tájékoztatom, ha megkeres emailben vagy skypon vagy akár telefonon.
Egyéb érdekes olvasnivalóért látogass el ide.