Keresés ebben a blogban

2015. március 30., hétfő

Újra itt!
Eltelt 4 év, mióta nem írtam ide egy kunya sort sem. Hát igen, a robot beszippantott menthetetlenül és feltartózhatatlanul.
Időm még csak lett volna leírni az egészségről szóló ezt azt, de nem tartottam volna etikusnak, hiszen én sem éltem ennek megfelelően.
Na most sem vagyok a régi egészségbajnok, amiért most mégis "tollat" ragadtam, az nem más, mint az újrakezdés öröme.
Újrakezdtem az életemet szó szerint, mert elmentem nyugdíjba.
4. hete, hogy nem indulok hétfőn munkába. Ennél jobb egészségmegőrző tippet jelenleg nem tudok adni, bár tudom, hogy ezzel igen kevesek élhetnek.
Akit érdekel, mivel töltöm napjaimat, annak szívesen ajánlom másik blogomat, nyugnaplo a címe.
Most még nem sok kedvem van a monitorhoz és a klaviatúrához, de igyekszem nem elhanyagolni azt a naplót.
Hát így állok, majd azért ide is írok ha van jó ötletem!

2011. szeptember 4., vasárnap

Te is szenvedsz a parlagfűtól?

Imádom a nyarat úgy ahogy van, rekkenőstől, viharostól, szmogostól, mindenestől. Mégis be vagyok rezelve, mikor a naptár az augusztusba hajlik, hiszen akkor bontja édesded virágait a parlagfű. Nincs is ezzel semmi baj, csupán annyi, hogy én is szenvedő alanya vagyok eme allergén csodának, hol erősen, hol erősebben, de sose alig.
Nem is ragadnék billentyűzetet ezért, hiszen nagy ügy, a fél ország ettől szenved, mégsem reklámozza.
Történt azonban, hogy 200 hapci között félúton kedves kollégám megjegyezte, hogy ez ellen elég hatékonyan lehet segíteni. Jót mosolyogtam rajta, persze, mindenki mondja a tutit és persze mindig olyanok, akiket még kicsit sem körkényezett meg ez az átok. Azért csak elmondta, mit kéne ennem, hogy jobban legyek.
Hát jó, mit veszíthetek, hiszen ez nem állapot, hogy zabálom a hatástalan gyógyszert és még rosszabbul is vagyok.
Kipróbáltam.
Működik.
Biz Isten, működik.
Nem kell gyógyszer, nem viszketek, nem tüsszögök éjjel-nappal és tudok dolgozni, látok reggel, parlagfű közepén sétálok a kutyáimmal és ihaj-csuhaj, kutya bajom.
És mitől? Hát ide teszem a linkjét a 2 vitaminnak, amit emelt adagban eszem.
Az egyik ásványi anyag készítmény, a másik kalcium készítmény.
Aki tényleg szenved ettől a rémségtől, annak üzenem, nem reklámnak írtam ezt a bejegyzést, hanem mert nekem tényleg műküdik.
Kívánom, hogy más is boldogan élje meg a gyönyörűséges augusztusokat, szőlő pirosító szeptembereket, levélszínező októbereket és ne azon rímánkodjon, hogy végre legyen már hideg tél, hogy múljon ez az átok!!!!!!




2011. június 26., vasárnap

Egyszer minden elmúlik



Fura ilyet olvasni, amikor gyönyörű nyár van, ragyog a nap, énekelnek a madarak, érnek a finomabbnál finomabb gyómölcsök! Miért is ez a témám? Mert ez jár az eszemben állandóan. Ha jó ér, ha rossz ér, ezt gondolom és minden más értelmet nyer rögtön.


Most például véget ért a hosszú hallgatásom, bár igazából sokkal több motivációm most sem volt az írásra, mint mondjuk 1 évvel ezelőtt, mégis valami a billentyű elé hajtott.


A héten végre futni is kimentem és úgy kellett visszafogni magam, hogy ne menjek többet, mint amit kiszabtam magamnak. Isteni volt, nem is tudom hogy bírtam 2 évet enélkül.


Na de miről is akarok írni? Igen! A minap kaptam egy kis levélkét egyik ismerősömtől, amiben öregedés elleni táplálékokat küldött. Hát igen, aktuális, hiszen dupla 5-ös vagyok már, így kíváncsiam kinyitottam mi is van benne. (A héten voltam a westendben, ahol a játékboltban kint volt a felhívás, hogy minden 5-ös után 1 % kedvezmény jár. Ki kellett volna próbálni, de féltem, hogy nincs humorérzékük, így kihagytam....kár?)


No lám, az egyik legjobb fiatalítószernek a vörösbort írták le. Heuréka! Akkor jó úton járok, azt én nagyon szeretem! No nem kell megijedni annak sem, aki fanyalog tőle, hiszen a fitalító resveratrolt, amit a vörösbor tartalmaz, már kapszulába zárva is meg lehet vásárolni, méghozzá prémium minőségben itt.


Fiatalok, ha már egyszer minden elmúlik, talán Nektek is érdemes lenne beszerezni egy jó kis fiatalítót, nem??!!



2009. november 1., vasárnap

AZ ÉVSZÁZAD LEGNAGYOBB ÜZLETE

Na erre mondják Pesten, hogy ez nem semmi!
Ha már Csányi is úgy gondolja, hogy az egészségünkre kell fókuszálni a legnagyobb gőzerővel, akkor azt hiszem, jó helyen vagyok én is.
Igaz, az egészségre most még mindig nem tudok 100%-ig úgy tekinteni, mint alapvető megélhetési forrásomra, de az is elkövetkezik majd hamarosan.
Addig is érdemes ezt a cikket elolvasni és komolyan venni!

http://www.mfor.hu/cikkek/Csanyi_megmondta__mi_a_kovetkezo_evszazad_legnagyobb_uzlete_.html

Tehát! Egészségre fel!
Ha segítség is kell, hogyan indulj el, keress meg bátran ezen a honlapon keresztül mindent információt megkaphatsz!

2009. október 23., péntek

Ősz van már


Bizony, ősz van. Jön a hosszú sötétség időszaka.

Reggel sötétben indulunk, délután sötétben érkezünk.

Mégsem vagyunk borúsak, ugye?

Hiszen az ősz gyönyörű!

Csodálatos sárga tökök, borostyánszínű szőlők, ragyogó piros almák, izzó galagonyák, szívárványszínű levelek, ködös reggelen áttörő fáradt napsugarak. Meseszép.

Irigylem a fotósokat, a festőket, a versírókat, akik mindezt játszi könnyedséggel örökítik meg.

Jobb híján, csak magamba zárva tartom ezeket az élményeket, hogy a kopár téli napokon elővehessem emlékeim fiókjaiból.

És hogy miért írtam le mindezeket?

Mert jól esett. :)


2009. szeptember 17., csütörtök

Nyárvégi futóünnep


Hát persze, hogy lefutottam, nem is volt kétséges.

Ilyen jó futásom régen volt. No, nem a teljesített idő miatt, az nem volt jó, de nagyon nagyon jól éreztem magam végig a 21 km-es táv minden méterén.

Nekem ez volt a 3. félmaratonom és ez a futás volt az, amire azt mondom, hogy igazi futóünnep volt számomra. Jó kedvvel, nem hajtósan, vidáman futottam végig és másnap sem volt semmi bajom. Ez nagyon nagyon jó érzéssel tölt el még így 1 hét távlatából is.

Jó mulatság volt, ajánlom , legalább egyszer próbáld ki!

Megéri.


2009. szeptember 2., szerda

Félmaratoni végjáték.

Már csak 3 nap és itt a nike félmaraton rajtja.
Hogy elrepült az idő! Mintha csak tegnap lett volna, hogy elhatároztam, felkészülök a versenyre. És most már itt van a nyakamon. Na, nem mintha nem készültem volna lelkiismeretesen, de beteg lettem a múlt héten, nem tudtam végigcsinálni a kitúzött edzéstervemet, de hála a CaliVita termékeimnek, elég hamar kimásztam a slamasztikából.)
Szóval ezért van kicsit tele a gatya, ha rágondolok, mégis nagyon várom...
Aki nem futott még ott, az nem tudja, mit hagy ki.
Én sem önsanyargatásból indulok el ezen a versenyen, hanem a HANGULATA miatt.
Az bizony, semmihez sem fogható.
Ennyi lelkes, mosolygó, biztató, bátorító tekintetet, akár futótásról, akár a partvonal melletti tapsolóról legyen szó. Engem mindig megborzongat.
Amúgy a hét végén Pécsett voltam, ahol a Magyar Bankok sporttalálkozóján vettem részt.
A szállásunk kollégiumban volt, most direkt nem írom le, melyikben, mert elképesztő, hogy milyen lepusztult, ótvar koszos helyen szállásoltak el minket. És nem ingyen ám!!! Ami ennél sokkal borzasztóbb, hogy Európa leendő kultúrális fővárosában voltunk!
Annyira utálok panaszkodni, de most erről nem tudtam jót írni. Sajnálom. El is pucoltam szombaton este haza.